Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. november 19., hétfő

A „Felhőoszlop” hatodik napja – éjféli összefoglaló


A tűzszüneti megbeszéléseket közvetítő Egyiptom nehézségekről számol be a felekkel külön-külön folytatott megbeszélések menetéről, ugyanakkor optimista. Kairóból a tárgyalások állása – óvatos megfogalmazás szerint – úgy tűnik, hogy egy újabb hudna (átmeneti fegyvernyugvás) keddre létre jöhet.

Az Izrael által követelt 10-15 éves rakéta- és katonarablási szünetbe a Hamasz, míg a Gázai-övezet légi és tengeri blokádjának azonnali és teljes megszüntetésébe Izrael nem megy bele.

A közvetett tárgyalásokhoz Izrael, Amerika és Európa talán túlságosan nagy reményeket fűz. Murszi elnök nyilvánvalóan szeretne úgy tűnni, mint az arab világ központi tényezője, aki elnöksége kezdetén máris súlyos konfliktust volt képes elsimítani. Chaled Mesál, a Hamasz politikai vezetője ugyancsak érdekelve lenne saját jelentősége kihangsúlyozásában. Iszmail Haníje, a gázavárosi Hamasz-kormányzat vezetője ellenérdekelt a fegyvernyugvásban: Izraelt eddig huzamos időn át volt képes nyugtalanítani, miközben a nemzetközi nyomás megakadályozza Izraelt, hogy súlyosabb megtorlással éljen. A Hamasz a maga ideológiájánál is szélsőségesebb szalafistákat sem meggyőzni, se megrendszabályozni  nem képes. A gyakorlatlan Murszi elnök a jelek szerint még nehezen ismeri ki magát a gázai boszorkánykonyha üstjei között.

A kompromisszumokra azonban van esély.

Az alternatíva: szárazföldi offenzíva a Gázai-övezet területére, amennyiben 24 órán belül, vagyis a keddi napon nem lesz tűzszünet

A hadsereg az indulási parancsra vár. A „Felhőoszlop” hadművelet kezdete óta – hétfőn, a késő esti órákban – néhány órával több, mint öt nap telt el. A „Gázai gyűrű” milliós lakosságának életét erősen megkeseríti a hol negyed- hol fél- hol egész óránként megszólaló szirénavisítás és a valahol az ismeretlenben lehulló rakéta robbanása.

Hétfőn 120 rakétát lőttek ki a Grad-rakéták 40 kilométeres hatótávolságán belül eső területekre, amelyek közül a „Vaskupola” ellenrakéta-rendszer 30 darabot fogott el.

A múlt hét szerda délután kezdődött hadművelet kezdete óta 1100 rakéta ért izraeli földet, az izraeli Légierő összesen 1350 terrorista célpontot támadott a Gázai-övezet területén.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése