Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. november 20., kedd

"Felhőoszlop", hetedik nap: feszült várakozás

Kedd, november 20. A múlt szerdán kezdett "Felhőoszlop" (Ámud heánán) hadművelet hetedik napjának reggele. Binjámin Netanjáhu "kilencese" (t'siijá), vagyis a kilenc, általa kiválasztott miniszter a késő éjjeli órákig tárgyalt a teendőkről. 

A két lehetőség: elfogadni a Kairó által közvetített Hamasz-feltételeket, vagy megindítani a szárazföldi akciót.

A sorkatonák és a több tízezer behívott tartalékos immár négy napja várakozik a Gázai-övezethez közeli bázisokban az indulási parancsra – vagy az "oszolj"-ra.

A keddi nap mindenképpen kritikusnak tűnik. A kormánynak ma egy nehéz döntést kell hoznia. ◙ 

2 megjegyzés:

  1. Bizony alaposan kell mérlegelni, a korábbi évekhez képest megváltozott a politikai, katonai körülmény !
    Irán biztosan örülne egy bevonulásnak !
    Én inkább a megeggyezésben látnám az előrejutást, mert bevonulások már voltak az eredmények meg ismertek !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos le kellett állítani, azért lett eredménytelen. Ha akkor véghez tudták volna vinni, ma nem kellett volna ennyi embernek meghalni egyik oldalon se.

      Törlés