Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. március 30., szombat

Megkezdődött a tengeralatti „Támár” gázmező kitermelése


A haifai tengerparttól 90 kilométerre, ötezer méterrel a Földközi tenger medre alatt felfedezett, és „Támár” néven nevezett gázmező első próbafúrása után négy évvel megkezdődött a földgáz rendszeres kitermelése.

A földgáz 150 kilométer hosszú tengeralatti csöveken jut el az Asdod város tengerpartjával szemben lévő fúrótoronyba, onnan pedig az Asdod tengerpartján épült gáztározóba, ahová az első adag vasárnap érkezett.

Az utóbbi években az izraeli tengerpart medre alatt felfedezett gázmezők a közeljövőben jelentékenyen csökkenthetik az elektromos áram árát.

Juvál Steinitz volt pénzügyminiszter, aki a gázkitermelés adótételeit szabályozó Sheshinski-bizottságot létrehozta, az izraeli energiahordozó-kitermelés hasznát az elkövetkező 25 évre 450 milliárd sékelre becsüli.

Mint mondta, az állami bevételek már ebben az évben több száz millió sékellel növekednek annak a határozatnak az eredményeképpen, amely az államnak járó olaj- és gázkitermelési jogdíjfizetés-mentességet eltörli.

A saját termelésű energia az első becslések szerint összesen 13 milliárd sékel megtakarítást jelent az államgazdaságnak évente.

Azt viszont, hogy a kitermelést éppen szombatnapon indították meg, Simon Peresz államelnök hibának, sokan mások szerencsétlen ómennek tekintik. 

2013. március 29., péntek

Április 2-től olcsóbb lesz a benzin

A Pészách-ünnep kimenetele után, április 1-ről, hétfőről április 2-re, keddre virradó éjféltől csökken a 95 oktános benzin ára.

Az új ár az önkiszolgáló benzinkutaknál 7.57 sékel lesz ÁFÁ-val (máám-mal) együtt.

A csökkentés a jelenlegi, márciusi 7.95 sékeles árhoz képest 4.78%-os.

A változásra a kőolaj világpiaci árának a csökkenése és a dollár gyengülése adott lehetőséget. ◙

2013. március 28., csütörtök

Nyári időszámítás Izraelben



Péntekre virradó éjjel – hivatalosan éjjel 2 órától – életbe lépett Izraelben a nyári időszámítás: az órákat egy órával előre kellett állítani.

A nyári időszámítás az idén összesen 193 napig marad érvényben, október 9-ig.

A komputer- és okostelefon-szolgáltatók a készülékek rendszeróráit a nyári, illetve a téli időszámítás életbeléptekor központilag átállítják.

Békülés nem kevés hibával


Hatodik napja, hogy Erdoğan török miniszterelnök a török sajtó és a közvélemény jórészének kíséretével győzelmi trófeaként hordozza  körül Netanjáhu valószínűleg amerikai késztetéssel kimondott sajnálkozását a provokációs céllal küldött Mavi Marmara-féle flotta kilenc halálos áldozata felett.


A különféle indokokból kifejezett gesztust majdhogynem katonai győzelemként hirdetik nem csak a török lapok és elektronikus hírközlő eszközök, de hirdetőoszlopok és óriás molinók is, Erdoğan daliás képével.


Törökország a gesztust Izrael gyengeségének fogja fel, és keleti kereskedő módjára egyre feljebb srófolja a beígért normalizáció árát. Immár egymillió dollárt követel minden elhalálozott Mavi Marmara-terrorista családja számára. Izrael százezret ajánlott fel. 

Ám ezen lezseren túllépve a Gázai övezet blokádjának feloldását, mi több, magának a palesztin konfliktusnak a rendezését is feltételül követeli. Annak a konfliktusnak a rendezését – teljes területi lemondásokkal Izrael részéről, bizonyára néhány millió palesztin menekült betelepítésével is – amit 65 éve az összes baráti hatalom nem volt képes megvalósítani, és az összes ellenséges hatalom nem volt képes kikényszeríteni.


Az izraeli jobboldal – Netanjáhu saját pártja, a Likud több képviselője, és a vele választási egyezségben lévő Jiszráél Béjténu vezetője, Avigdor Lieberman súlyos taktikai hibának nevezte.


Legutóbb Naftali Bennett (Hábájit hájehudi) gazdaság- és kereskedelemügyi miniszter ítélte el Netanjáhu gesztusát, mondván, hogy a bocsánatkérés óta Erdoğan egyebet sem tesz, mint meggyőzi Izraelt ebbeli tévedéséről. “A legközelebbi hasonló provokáció a legutóbbinál sokkal súlyosabb következményekkel fog járni a provokátor számára” – nyilatkozott.


A héten Obama elnök is felkérte Erdoğant, hogy fogjon vissza a harci hévből és felkérte a török kormányt, hogy a Gázai-övezetnek szánt támogatást a diplomácia konvencionális módján fejezze ki. Az Egyesült Államok kormánya azt is a török kormány figyelmébe ajánlotta, hogy a Hamasz szervezetet és kormányzatát terrorista testületnek tekinti. 

2013. március 26., kedd

Fried András és Edit, nem felejtünk


Tizenegy éve történt … A natanjai Park szállóban, a pészáchi széderre készülve vetett véget életüknek Ámálék egyik utódja, egy palesztin robbanóöves terrorista 2002. március 27-én.

Kétszázötven vacsoravendég várt egy igazi „heimis”  pészáchi széder kezdetére 2002. március 27-én, amikor a natanjai Park szálló tágas éttermébe betoppant a palesztin terrorista és a testére erősített pokolgép felrobbantásával harminc embert megölt.

A halálos áldozatok között volt dr. Fried András fogorvos, felesége, Edit, édesanyja, Anna és annak férje, dr. Jakobovits György tel-avivi ügyvéd.

Valamennyien a Partiumból, Románia egykori magyar városaiból alijáztak, Friedék a hetvenes, dr. Jakobovits a hatvanas években.

Dr. Fried András két bevezetett, jól menő fogorvosi klinika tulajdonosa volt, és számos izraeli fiatal – zsidó és arab – számára szervezte meg magyarországi tanulmányaikat.

Dr. Jakobovits népszerű tel-avivi ügyvéd volt: Allenby utcai irodája közismert volt mind a magyar, mint a román ajkú jisuv számára.

A Fried-házaspár két gyereke, az akkor 21 éves Sirli és a 16 éves Tom elkéstek az élő ördög martalékává vált széderről; ennek köszönhetik életüket.

A palesztin terrorista a Natanjától alig 10 kilométerre fekvő Tulkarm város lakosa volt, és a Hamasz úgynevezett katonai szárnya, az Izaddin el-Kasszam tagja. Neve az elsők között szerepelt a letartóztatandó terroristák névsorában. Izrael védereje azonban ezúttal elkésett – és ez Friedék és a többi halálos áldozat életébe, több tucat ember élethossziglani megrokkanásába, családok örök gyászába került.


A Park szálló szakácsa, Arkadij Widelmann oroszországi olé méterekre állott a robbanástól, de egy oszlop megóvta az életét. Remegő kézzel hívta mobiltelefonján családját és elfúló hangon, oroszul közölte: „Csoda történt, megmenekültem!”

A szakács ezután férfihoz méltó módon segített a vérző, síró, de szállítható állapotban lévő sebesülteknek.

A csoda azonban nem ismétlődött meg. Májusban a natanjai piacon, bevásárlás közben egy másik palesztin robbantó bombája őt is megölte. Szülők, fiatal feleség és két gyerekkorú kislány maradt utána.

Ez a palesztin is Tulkarmból jött Natanjára. A Sin-Bét tudta, hogy útban van, de a terrorista taxival jött, megelőzve a készenlétbe helyezett rendőrséget.


Azóta megépült az elválasztó védelmi betonfal. Majd’ az egész világ elítéli miatta Izraelt. Nem örömből épült, de nem volt más választás. Chádéra, Natanja, Jeruzsálem, Tel Aviv, a Dolfinárium, piacokon, éttermekben, autóbuszokban és megállókban robbanó öngyilkos tömeggyilkosok… és a palesztin városok ünnepeltek: cukorkát dobáltak a gyerekeknek, a győzelem V-betűjét formálták a kezek…

Amióta megépült a kétféle, minden jel szerint kibékíthetetlen lakosságot különválasztó biztonsági fal, a terrormerényletek egy csapásra megszűntek. A terror már csak a biztonsági faltól keletre fekvő zsidó lakosságú falvakat, városokat sújtja időnként.


Emlékezz, mit tett veled Ámálék útközben, amikor kijöttetek Egyiptomból, amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak… Az pedig nem félt az Istentől.
Ha pedig megadja neked Istened, az Örökkévaló, hogy nyugodtan élhetsz a körülötted lévő összes ellenségedtől azon a földön, amelyet Istened, az Örökkévaló ad neked örök birtokul, akkor töröld el Ámálék emlékét az ég alól.
El ne felejtsd! 
(Mózes 5. könyve, 25:17-19) ◙

2013. március 25., hétfő

Pészách 5773 – Kivonulás ünnepe, 2013


Izrael népe, amelyet a legtöbben "zsidó" (azaz júdeai) népként ismernek, ma, hétfőn este üli meg a 3300 évvel ezelőtt lejátszódott Pészách, azaz az egyiptomi kivonulás ünnepét a szolgaságból a szabadságba, amint az írva van Mózes 2. könyvének 5. fejezetétől az 5. könyv végéig.

Maga a pészách szó elkerülést, átlépést jelent, annak az emlékére, hogy Izrael fiait elkerülte, átlépte az egyiptomiakat sújtó tíz csapás.

A Föld kerekségén 13 millió és 14 millió közé teszik a zsidó nép létszámát. Izraelben szinte minden zsidó lakos körülüli a széder-asztalt (széder = rend, az ünnep rendje, mintegy dramaturgiája), a kevésbé, sőt, kevéssé vallásos életvitelűek is; Izraelen kívül jóval kisebb arányban.

Az asztalon ott a négy pohár bor (személyenként), a kovásztalan kenyér (magyarul pászka, héberül mácá, többesszámban mácot, a kelet-európai jiddis nyelv torzításában macesz), a keserű fű, a sós vizes pohár és a keménytojás, valamint az almareszelék – mindnek szimbolikus jelentősége van, amint az asztalnál felolvasott "Hágádá" (legenda, monda) szövegének is.

A Hágádá csodákról szól. Többek között arról, hogy bár "minden nemzedékben felkelnek ellenünk, hogy elveszejtsenek bennünket", de az isteni kegyelem folytán immár vagy 34 évszázada itt vagyunk, és elmondjuk a pészáchi Hágádát, nyolc napig nem eszünk-iszunk kovászos ételt és italt, és az ünnep első és utolsó napján munkaszünet is van. 

A közbeeső félünnepnapok általában munkanapok, kivéve természetesen a szombatnapot. Izraelen kívül az első két nap teljes ünnep, és a Pészách egy nappal tovább tart, mint Izraelben.

Örömteli Pészách ünnepet • Chág Pészách száméách
חג פסח שמח


2013. március 24., vasárnap

Netanjáhu-Erdogan telefon • Megbékélés útban? • Erdogan Gázába készül • Peresz-interjú a török tévében

Binjamin Netanjáhu izraeli és Recep Tayyip Erdoğan török kormányfő pénteken telefononbeszélgetést folytattak egymással. Netanjáhu sajnálatát fejezte ki avagy bocsánatot kért török kollégájától (az angol nyelvű bulletin szerint "expressed apology") a 2010. május 31-én a gázai blokádot megtörni igyekvő "Mavi Marmara" hajó által vezetett iszlamista török flotta és az izraeli kommandósok között lejátszódott konfrontáció miatt, amelynek során a török önkéntesek közül kilenc életét vesztette.

A telefonbeszélgetésre Barack Obama és John Kerry izraeli látogatása alatt került sor, kettejük kifejezett kezdeményezésére. 

Netanjáhu gesztusát, amelyet a török fél már régóta követel Izraeltől, Avigdor Lieberman dezignált külügyminiszter súlyos taktikai hibának minősítette, míg Netanjáhu a két ország között elterülő Szíria mindkettő számára súlyos biztonsági kockázatait jelölte meg, mint a török követelés teljesítésének fő okát.

A beszélgetés során a két miniszterelnök megállapodott a korábban visszahívott nagykövetek visszaküldéséről és az Izraeli Hadsereg egyes tisztjei török bíróság elé állítása követelésének a megszüntetéséről. A Mavi Marmara hajó fedélzetén életét vesztett kilenc török személy családjának izraeli részről történő kárpótlásáról is tárgyalni fognak. 

A török fél a teljes normalizáció további feltételeként a Gázai-övezet zárlatának a feloldását is követeli, amely a viszony rendezését illuzórikussá teszi: ha ugyanis Izrael feloldja a gázai kikötő és repülőtér zárlatát, a Hamasz-kormány akár tömegpusztító fegyvereket is behozhat. 

Törökország beavatkozása az izraeli-palesztin viszályba a nemzetközi jog alapján nem indokolható, miután határaitól mintegy 1000 kilométerre fekvő régióról van szó, ahol a török állam védelmére szoruló alattvalók nem élnek. 

A gázai Hamasz-kormányzat az izraeli lépést saját győzelmeként értékelte és bejelentette: Erdogan április közepén a Gázai-övezetbe látogat. 

Simon Peresz, Izrael államelnöke vasárnap interjút adott a CNN Turk televíziós hálózatnak és a Hurriyet lapnak. Az interjú elején ezt mondta: "Ezer okot tudnék mondani arra, hogy miért kell Törökországnak és Izraelnek barátságban élnie. És egyetlen egy okot sem tudok mondani arra, hogy miért ne..." 

Forrósodik a Golán-határ • A szíriai hadsereg felbomlik, a katonák dezertálnak, vagy a felkelőkhöz állnak

AZ IZRAELI HADSEREGBEN RENDSZERESÍTETT 'TAMUZ' RAKÉTAKILÖVŐ

Az Izraeli Hadsereg tüzérsége Tamuz-tipusú anti-tank rakétát lőtt egy, a Golán fennsík szíriai oldalán lévő állásra, ahonnan reggel lövéseket adtak le a határ izraeli oldalán járőröző katonák felé. A szíriai állás megsemmisült. Az incidensre a fennsík déli régiójában, Tel Fáresz közelében került sor.

Szombaton is támadás ért egy izraeli járőröző páncélost a szíriai határ túloldala felől. 

Izraeli oldalon egyik esetben sem voltak sebesültek. 

Vasárnapi izraeli közlés szerint bizonyosra vehető, hogy az izraeli határ szíriai oldalán állomásozó katonai egységek felbomlottak, a katonák egy része dezertált, más része a felkelőkhöz állt. Valószínűleg nem "eltévedt" lövedékekről van szó, mint azt néhány hete, hasonló esetekben feltételezték. ◙

2013. március 22., péntek

Obama látogatása, szavai és azok értelme

"Hatszázfogú" mosoly, a protokoll elhagyása, bíztató szavak Netanjáhu felé, kötetlen beszélgetések katonákkal, előadás egyetemi ifjúság előtt – és a lényeg: Izrael nincs egyedül, de tegyen eleget a palesztin követeléseknek. Az iráni fenyegetés ellen joga van védekezni, de a megoldást hagyja csak Amerikára. A körzetre semmi jó nem vár: ezt Obama is tudja. És mondja.

És a látogatás időzítése. Közvetlenül a nagy ünnep előtt, közvetlenül az új kormány megalakítása után: véletlen, tapintatlan, vagy célzatos?

Részletes beszámoló LEHAR kitűnő blogján. ◙

2013. március 20., szerda

Drágul a villanyáram


Két héten belül 6,5 százalékkal emelik az elektromos áram fogyasztói tarifáját – így döntött az áramszolgáltatási hatóság.

A tarifaemelés csekélyebb, mint az eredetileg tervezett, miután az izraeli Elektromos Művek (Chevrát Chásmál) erőművei a drágább külföldi energiahordozók helyett napokon belül megkezdik az átállást a "Támár" tenger alatti kutakból kitermelt izraeli földgáz használatára. ◙

Obama elnök Izraelben

Barack H. Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerdán délben három napos látogatásra Izraelbe érkezik, elnöki minőségében első alkalommal. (Korábban magánemberként már járt az országban.)

A látogatás közölt programja:

Március 20, szerda:
12:25 Az elnöki gép landol a loddi Ben Gurion repülőtéren
13:20 Az elnök megtekinti a "Vaskupola" és a "Varázspálca" rakétaelhárító rendszereket
16:00 Találkozás Simon Peresszel az államelnöki rezidencián
17:30 Találkozás Binjamin Netanjáhuval a miniszterelnöki rezidencián
20:10 Sajtóértekezlet
20:30 Dinner az államelnöki rezidencián

Március 21, csütörtök
09:10 Látogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeumban és a Könyv Hajlékában
11:00 Látogatás Ramallában, találkozás Mahmud Abbász palesztin elnökkel a Mukátá negyedben
17:00 Beszéd a jeruzsálemi Kongresszusi Palotában (Binjánéj Háumá)
18:00 Fogadás az Egyesült Államok jeruzsálemi konzulátusán
20:00 Dinner a miniszterelnöki rezidencián

Március 22, péntek
08:50 Koszorúzás Herzl, majd Rabin sírjánál
          Látogatás a Jád Vásém-ben
11:00 Találkozás Seli Jechimovics ellenzéki vezetővel
12:30 Látogatás Betlehemben, találkozás a Palesztin Autonómia vezetőivel
15:20 Búcsú a loddi Ben Gurion repülőtéren

2013. március 18., hétfő

Felesketése után Izrael 33. kormánya megtartotta első ülését • Végleges névsor

AZ ELSŐ KABINET-ÜLÉS. Fotó: Ohad Zwigenberg

A hétfőre (március 18) virradó éjszakába nyúló megbeszélések, alkudozások és viták eredményeképpen, órákkal a délutáni hivatali eskütétel előtt közölték az új Netanjáhu-kormány végleges személyi összetételét.

Az új kormány a 33.-ik Izrael Állam fennállása óta, és a harmadik, amelyben Binjamin Netanjáhu  a kormányfő. A miniszterek száma – a miniszterelnökön kívül – 22, benne minden eddiginél nagyobb számú (4) miniszterasszonnyal. A hétfő délutáni eskütételt követően a kormány megtartotta első ülését.

A névsor a következő:

Binjamin “Bibi” Netanjáhu (Likud) – miniszterelnök
[Avigdor Lieberman (Jiszráél Béjténu) – külügyminiszter-jelölt – hivatalának átvétele pere áprilisi ítéletétől függ]
Mose “Bugi” Jáálon (Likud) – honvédelmi miniszter
Jair Lapid (Jés Atid) – pénzügyminiszter
Gideon Száár (Likud) – belügyminiszter
Sáj Piron (Jés Atid) – közoktatási miniszter
Naftali Bennett (Hábájit Hájehudi) – gazdasági és kereskedelmi miniszter
Cipi Livni (Hátnuá) – igazságügyminiszter
Jáel German (Jés Atid) – egészségügyi miniszter
Jiszráél Katz (Jiszráél Béjténu) – közlekedésiügyi miniszter
Gilád Erdan (Likud) – távközlési és hátország-biztonsági miniszter
Silvan Shalom (Likud) – regionális fejlesztési, vízgazdálkodási- és energiaügyi miniszter
Uri Ariel (Hábájit Hájehudi) – lakásügyi miniszter
Juvál Steinitz (Likud) – nemzetközi hírszerzési és stratégiai ügyek minisztere
Uri Orbach (Hábájit Hájehudi) – nyugdíjasok ügyeiért felelős miniszter
Meir Kohén (Jés Atid) – népjóléti miniszter
Jákov Peri (Jés Atid) – tudományügyi miniszter
Amir Perec (Hátnuá) – környezetvédelmi miniszter
Szofa Landver (Jiszráél Béjténu) – befogadásügyi miniszter
Uzi Landau (Jiszráél Béjténu) – idegenforgalmi miniszter
Jair Samir (Jiszráél Béjténu) – mezőgazdasági miniszter
Jichak Aharonovics (Jiszráél Béjténu) – belbiztonsági miniszter
Limor Livnat (Likud) – kulturális és sportminiszter

Eli Ben-Dahan (Hábájit Hájehudi) – vallásügyi miniszterhelyettes
Miki Lévy (Jés Atid) – népjóléti miniszterhelyettes
Dani Danon (Likud) – honvédelmi miniszterhelyettes
Zeév Elkin (Likud) – külügyminiszter-helyettes

2013. március 17., vasárnap

Az új kormány miniszterei: „Bugi” Jáálon honvédelmi, Gilád Erdan hátország-védelmi, Gideon Száár belügyminiszter

MOSE "BUGI" JÁÁLON. A HADSEREG ÉLÉN MÁR BIZONYÍTOTT.

Binjamin Netanjáhu volt és leendő miniszterelnök vasárnap egymás után rendelte magához a Likud párt vezető kádereit, és kiosztotta közöttük a következő kormány miniszteri és miniszterhelyettesi posztjait – már amelyek megmaradtak a Likudnak, és nem a koalíciós partnerek, a Jés Atid, a Hábájit hájehudi és a Hátnuá kaptak meg.

A honvédelmi miniszterium élén Mose „Bugi” Jáálon váltja fel Ehud Bárákot. Jáálon, akárcsak Barak korábban a Cáhál, az Izraeli Hadsereg vezérkari főnöke volt.

„Izrael jelenleg kritikus biztonsági helyzetben van és a körzet a teljes felfordulás állapotát mutatja. Ebben a helyzetben fontos, hogy ezt a pozíciót egy olyan tapasztalattal bíró személy töltse be, mint amilyen Mose Jáálon” – indokolta meg a kinevezést Netanjáhu, majd Izrael valamennyi polgára nevében szerencsét kívánt neki pozíciója betöltéséhez.

A honvédelmi miniszter helyettesévé Danny Danon képviselőt nevezte ki Netanjáhu.

Gilád Erdan hátország-védelmi és távközlési miniszter lesz, egyúttal a Rádióhatóság és a kormány sajtóirodájának a főnöke, valamint a nemzetbiztonsági kabinet tagjaként az Egyesült Államokkal folyó stratégiai párbeszéd felelőse.

Gideon Száár, az előző kormány közoktatási minisztere „átigazol” a belügyminisztérium élére.

Ofir Akunisz és Cáhi Hanegbi képviselők rotációban, egymással váltásban látják el a Kneszet-bizottság elnöki tisztét és a miniszterelnöki iroda miniszterhelyettesének a posztját. Ofir Akunisz kinevezett miniszterhelyettesként koordinátor lesz a kormány és a Kneszet között.  

Chájim Katz képviselő a Kneszet Munkaügyi és Szociális Ügyek Bizottságának az elnöke marad. ◙

2013. március 16., szombat

Netanjáhu az államelnöknél


Binjamin Netanjáhu miniszterelnök szombat este Jeruzsálemben, az államelnöki rezidencián bejelentette Simon Peresz államelnöknek a koalíciós kormány megalakulását.

A bejelentésre az államelnök által adott két hetes pót-határidő utolsó napján került sor.

Az új koalíciós kormány, az állam megalakulása óta a 33.-ik, előreláthatólag hétfőn teszi le az esküt a Kneszet plénuma előtt. 

Ez lesz a Binjámin "Bibi" Netanjáhu vezette harmadik kormány: a  120 tagú Kneszetben összesen 68 mandátumra támaszkodik. ◙

2013. március 15., péntek

Jair Lapid a Facebookon: "Pénzügyminiszterként nem fogok félni a népszerűtlen intézkedésektől!


A „Jés Atid” párt alapító főnöke, a hirtelen támadt „második erő” a Kneszetben, Facebook-oldalán szembeszáll a feltételezéssel, mely szerint Netanjáhu csakis azért adta neki a pénzügyminisztériumot, hogy megbuktathassa.

Lapid meglehetősen harcias posztjában kijelenti: nem fog félni népszerűtlen intézkedések meghozatalától. Még hivatalos beiktatása előtt kijelöli útitervét: pénzügyminiszterként feladatának fogja tekinteni a nap-nap utáni küzdelmet az izraeli középosztály érdekeinek a védelméért. (A héber nyelvű honlapon a „háború” kifejezést használja.)

„Nem lesz könnyű. Lesz rosszabb is, mielőtt jó lesz, de én nem vagyok az az ember, aki visszavonul a csatatérről!” – ígéri.

Olvasóit és reménybeli „Like"-olóit megnyugtatja: előre felmérte a pénzügyminiszterséggel járó kockázatokat, és elveti azokat a feltételezéseket, melyek szerint Netanjáhu csak azért adta neki a pénzügyet, hogy politikai bukását okozza. „Ha a pénzügyminiszter bukik, vele bukik a miniszterelnök is. Kettőnk érdeke az együttműködés” – fekteti le munka-filozófiáját Jair Lapid leendő pénzügyminiszter, aki pénteken elődjével, Juvál Steinitz-cel tárgyalta meg Izrael pillanatnyi gazdasági helyzetét.

A minisztérium hivatalos átadására előreláthatólag jövő héten, kedden kerül sor. ◙

Időhúzás az utolsó percig • Jair Lapid és Naftali Bennett aláírta a koalíciós megállapodást • Bennett: Kihagyhatatlan


Órákkal a szombatnap beköszöntése előtt Binjamin Netanjáhu miniszterelnök végre üdvözölhette a koalíciós megállapodás aláírását. A csütörtök délutánra kitűzött időpont helyett pénteken délután Jair Lapid a Jés Atid párt, és Naftali Bennett a Hábájit Hajehudi párt képviseletében aláírásával ratifikálta a Likud és a Jiszráél Béjténu párttal megkötött kormánykoalíciós megállapodást.

A 24 órás késlekedésnek Lapid és Bennett tiltakozása volt az oka, amiért Netanjáhu önhatalmúlag megszüntette a miniszterelnök-helyettesi intézményt, bár egy ilyen kinevezés kettejük részére a koalíciós feltételek része volt. 

Netanjáhu az aláírás alkalmával ígéretet tett, hogy az új kormány az állam valamennyi polgára javára fog tevékenykedni, egyben erősíteni fogja Izrael biztonságát, és javítja a polgárok életminőségét.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök szombat este Jeruzsálemben, az államelnöki rezidencián jelenti be Simon Peresz államelnöknek a kormány megalakulását.

"Ígéretet tettünk a megélhetési költségek szinten tartására, a gazdaságban a verseny növelésére és az állam zsidó szellemben történő irányítására. Most erre az eszközöket is megkaptuk. Ez a kormány egy nagyszerű és kihagyhatatlan lehetőség" – hangoztatta Naftali Bennett, a Hábájit Hájehudi párt elnöke, talán mentegetődzve, amiért végül szövetségesével, Lapiddal beleegyezett a várt miniszterelnök-helyettesi kinevezések elmaradásába. 

Magyar Nemzeti Ünnep

Az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére a Magyar Köztársaság Nagykövetsége fogadást adott a nagykövet herzliai rezidenciáján.

Szentgyörgyi Zoltán nagykövet úr ötéves szolgálata lejárta közeledtével elbúcsúzott a mintegy 150 meghívottól, és az Izraelben élő, százezres nagyságrendű  magyar és magyarajkú közösségtől. ◙

Súlyos palesztin rendzavarások – készültség a Templomhegyen

Csütörtökön kora este, sötétedés után a Tel Avivot Ariellel összekötő 5. számú műúton palesztin lakosok kövekkel dobálták meg az arra haladó izraeli rendszámú járműveket.

A kőzáport kikerülendő egy teherautó sofőrje  letért a sávról, és az utána következő személygépkocsi belerohant. A baleset következtében egy három éves kislány életveszélyesen, a kocsi többi utasa, a kislány édesanyja és két másik, óvodáskorú kislány közepesen megsérült. 

Ugyanezen az úton egy autóbuszt is megdobáltak palesztinok, ennek sofőrje könnyebb sérülést szenvedett.
Pénteken délben a rendőrséget és a határőrséget teljes készültségbe helyezték a jeruzsálemi Templomhegyen, mert nagy a valószínűsége, hogy a pénteki szertartás után a mecsetekből kitóduló tömeg rendzavarásra készül az Óvárosban.

A hatóságok ezért csak az 50 évesnél idősebb férfiakat engedték fel a Templomhegyre. Asszonyoknál nem volt kor szerinti korlátozás. A pénteki nap végül nyugalomban ért véget.
Washingtoni jelentések szerint Obama elnök nem   látogat Ramallába, az ellene készülő tömegtüntetések  miatt. Ehelyett Betlehemben tesz rövid látogatást. ◙

Netanjáhu szombaton este jelenti be a koalíciós kormány megalakulását • Bizalmi válság az utolsó percben

Csütörtök délben, amikor már minden készen állt a koalíciós megegyezés aláírására az erre felkészített jeruzsálemi ügyvédi irodában, a Jés Atid és a Hábájit hájehudi képviselői nem jelentek meg.

A magyarázat: Binjamin Netanjáhu önhatalmúlag megszüntette a miniszterelnök-helyettesi intézményt, bár egy ilyen kinevezés Naftali Bennett részére a koalíciós feltételek része volt. 

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió hírportálja szerint a kapcsolat Netanjáhu és Bennett között péntekre virradó éjfél után újult fel. A megegyezés aláírására péntek estig, a szombatnap beálltáig sor kerül, és annak feltételeit Bennett szombaton este fogja közölni.

Binjámin Netanjáhu szombaton este tesz látogatást az elnöki rezidencián, hogy bejelentse Simon Peresz államelnöknek a koalíciós kormány megalakulását. ◙

2013. március 14., csütörtök

Új koalíciós kormány Izraelben: Likud-Béjténu – Jés Atid – Hábájit hájehudi – Hátnuá • A bejelentés órákon belül várható

Nehezen, de megszületett: a csütörtök éjjeli órákba nyúló megbeszélések, százalékokra menő alkudozások-viták eredményeképpen a Likud sajtófőnöke bejelentette: Binjamin Netanjáhu megegyezésre jutott a leendő koalíciós partnerekkel. A végső formalitások, így Simon Peresz államelnök bejelentése a Kneszetben, csütörtök délutánra vagy estére várható.

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió 14 órai híradása szerint a koalíciót szentesítő dokumentum aláírása késik, miután a Hábájit Hájehudi azt még nem írta alá. Ennek okát nem részletezték.

Az állam fennállása óta 33. kormány – egyúttal a harmadik Binjamin Netanjáhu vezetésével – a jövő héten teszi le a hűségesküt a Kneszetben.

A minisztériumokat a Likud-Béjténu, a Jés Atid, a Hábájit hájehudi és a Hátnuá politikusai vezetik.
Az elosztás a csütörtök reggeli sajtójelentések szerint:

LIKUD: 
1. Binjámin Netanjáhu miniszterelnök; 
2. Mose (Bugi) Jáálon honvédelem; 
3. Gideon Száár vagy Gilád Erdan (csütörtök délig bizonytalan) belügy; 
4. Jiszráél Katz közlekedés; 
5. Juvál Steinitz elhárítás és stratégia; 
6. Limor Livnát vagy Gilád Erdan (csütörtök délig bizonytalan) távközlés, kultúra és sport, hátország-biztonság; 
7. Szilván Salom, a Negev és a Galil fejlesztése, energia;

JISZRÁÉL BÉJTÉNU: 
8. Avigdor Lieberman külügyminiszter (folyó perének ítéletétől függően); 
9. Jicchak Aharonovics belbiztonság; 
10. Jair Samir mezőgazdaság; 
11. Szofa Landver alija befogadása; 
12. Uzi Landau turizmus;

JÉS ATID: 
13. Jair Lapid pénzügy; 
14. Sáj Piron közoktatás; 
15. Jáél German vagy Meir Kohén egészségügy, népjólét (csütörtök délig bizonytalan); 
16. Jákov Peri tudomány;

HÁBÁJIT HÁJEHUDI: 
17. Naftali Bennett kereskedelem, diaszpóra-kapcsolatok, Jeruzsálem; 
18. Uri Áriél építkezés; 
19. Uri Orbach nyugdíj-ügy; 
20. Éli Ben-Dáhán vallásügy-helyettes  (a miniszter személye csütörtök délig bizonytalan);

HÁTNUÁ: 
21. Cipi Livni igazságügy; 
22. Amir Perec környezetvédelem.

Az izraeli rádió délutáni közlése szerint Joél (Julij) Edestein (54) lett a Kneszet elnöke, ahol Reuven "Rubi" Rivlint (73) váltja fel. Mindkét politikus a Likud párt tagja. 
A leendő kormány már bizonyosnak tűnő változtatásai:
• Az eddigi 29-30 miniszter helyett csak 21 (a miniszterelnökön kívül)
• Kevesebb miniszterhelyettes
• Megszűnt a tárca nélküli miniszter intézménye
• Megszűnik a jesiva-növendékeknek az állam fennállása óta létező automatikus felmentése a honvédelmi kötelezettség alól, de a valóban komolyan tanuló növendékek továbbra is felmentést kapnak. Lehetőség a fegyveres szolgálat helyett a nemzeti szolgálatra. ◙

2013. március 13., szerda

Csütörtökön bemutatkozik az új kormány • A pénzügyet és a közoktatást a Jés Atid, a belügyet a Likud, a pénzügyi bizottság vezetését a Hábájit Hájehudi kapja


Áttörés a válsággal fenyegető koalíciós tárgyalásokon: a jelek szerint a felek elfogadták a Naftali Bennett (Hábájit Hájehudi) által javasolt kompromisszumos elrendezést, mely szerint a közoktatási minisztériumot Jair Lapid pártja, a Jés Atid kapja, a Belügyminisztériumot a Likud, míg a Kneszet pénzügyi bizottságát Naftali Bennett pártja, a Hábájit Hájehudi vezeti.

Jair Lapid az éjféli hírek szerint pénzügyminiszter lesz, míg az új kormány közoktatási minisztere Sáj Piron rabbi, a Jés Atid második embere, ami azért különös, mert a hangsúlyosan világi párt alapítója és vezetője, Jair Lapid éppen a hagyományos jesivák világát, a nemzetvédelmi szolgálat alóli kibúvás lehetőségét akarja megtörni és forradalmi fordulatot követel a felnövekvő ifjúság nevelése, világnézete kialakítása terén. Piron rabbi a nemzeti-vallásos személetű, katonai szolgálatot teljesítő tábor jellegzetes egyénisége.

Cipi Livni asszony a jelek szerint megkapja a Hátnuá pártnak követelt két miniszteri tárcát; rajta kívül Amir Perec is miniszter lesz.

A Likud párt a miniszteri tárcákon kívül négy miniszterhelyettest is állít.

A végleges kompromisszumos megoldásról a szerda esti órákban döntött Binjamin Netanjáhu miniszterelnök.  


FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió folyamatos hírei

Netanjáhu ultimátuma Lapidhoz: megegyezés órákon belül, vagy koalíciós tárgyalások az ultravallásosokkal

Likud-közeli források szerint Binjamin “Bibi” Netanjáhu miniszterelnök, a Likud első embere három nappal a kormányalakításra kapott két hetes meghosszabbítás lejárta előtt ultimátumot intézett Jair Lapidhoz, a Jés Atid párt alapító vezetőjéhez: amennyiben nem mond le, úgymond, túlzó követeléseiről, helyette a hárédi (ultraortodox) pártokkal kezdeményez koalíciós megbeszéléseket.

Jair Lapid kijelentette: ő és pártja nem hajlandó lemondani a közoktatási minisztériumról, inkább vállalja az ellenzék szerepét. Mint mondta, a Jés Atid nem pusztán politikai befolyásért küzd, hanem az állam arculatának teljes átalakításáért, amelynek alapja a közoktatás.

Naftali Bennett, a Hábájit hájehudi (“Zsidó otthon”) párt vezetője kölcsönös kompromisszumra kérte mind Netanjáhut, mind Lapidot. ◙

Zsákutcában a koalíciós tárgyalások • Netanjáhu az ultraortodox pártok vezetőivel tárgyalt


Napokkal a két hetes kormányalakítási hosszabbítás lejárta előtt folytatódik a leendő koalíciós kormány pártjai közötti huzakodás a miniszteri székekért.

A fő nézeteltérés a Likud és a Jés Atid között áll fenn, a belügy- és a közoktatási miniszteri állás betöltéséről.  A Kneszet pénzügyi bizottságának a vezetését viszont a koalícióban részt vevő mind a négy nagy párt: a Likud, a Jiszráél Béjténu, a Jés Atid és a Hábájit hájehudi magának követelné.

A leendő kormány minisztereinek a számáról sem született megegyezés: Jair Lapid és Naftali Bennett csak egy minisztériumot adnának a koalícióba hat mandátummal "beszálló" Cipi Livni "Hátnuá" pártjának, míg Livni két minisztériumhoz ragaszkodik.

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió tudósítója beszámolt róla, hogy Binjamin Netanjáhu a napokban tárgyalt az ultraortodox pártok vezetőivel. ◙

2013. március 12., kedd

Fatális baleset a Légierőnél

COBRA TIPUSÚ HARCI HELIKOPTER

Keddre (március 12) virradó éjjel 1 óra körül, egy éjszakai rutingyakorlat közben a Légierő két Cobra tipusú helikoptere összeütközött és lezuhant.

A balesetben a két jármű pilótája, Noam Ron 49 éves tartalékos alezredes és Erez Flekser 31 éves tartalékos őrnagy életét vesztette.

A szerencsétlenség bekövetkezte előtt az egyik pilóta "hat perc múlva leszállás" üzenetet küldött rádióján, majd a két helikopter eltünt a radarok képernyőiről. A katasztrófát technikai hibának tulajdonítják, minthogy mindkét pilóta magasan képzett tiszt volt.

A szerencsétlenség Gedéra várostól délre, Revadim kibuc térségében történt. A helikopterek roncsait csak szerdán, a reggeli órákban sikerült összegyűjteni.

Amir Esel tábornok, a Légierő parancsnoka bizottságot nevezett ki a baleset körülményeinek a kivizsgálására. ◙

2013. március 11., hétfő

Netanjáhu kiegyezett Lapiddal: csak 20 miniszter és 8 helyettes lesz a következő kormányban • Zúgolódnak a Likud-képviselők

Balról jobbra: LAPID, NETANJÁHU, LIEBERMAN, BENNETT

A legutóbbi sajtójelentések szerint hétfő délután, egy négyórás, kimerítő tárgyalás végén megegyezésre jutott a koalíciós tárgyalások négy fő partnere: Binjamin Netanjáhu miniszterelnök (Likud párt), Avigdor Lieberman jelenlegi külügyminiszter (Jiszráél Béjténu párt), Jair Lapid (Jés Atid párt), és Naftali Bennett (Zsidó otthon párt) néhány elvi kérdésről.

Eszerint a Likud-Jiszráél Béjténu elfogadta a Jés Atid egyik központi követelését az állami közigazgatás jelentős karcsúsításáról. A következő kormányban a miniszterelnökön kívül csak 20 miniszter és 8 miniszterhelyettes lesz, szemben a jelenlegi 29 miniszterrel és 7 miniszterhelyettessel. (A közelmúltban 30 volt a miniszterek és 9 a helyettesek száma.)

Az egyezmény elfogadása feltételeként a Likud-Béjténu kikötötte, hogy a miniszterek többségét ők fogják adni.

Jair Lapid beleegyezett abba, hogy Lieberman megtartsa jelenlegi külügyminiszteri státuszát, amennyiben az ügyében folyó bírósági eljárás, és az áprilisban aktuális ítélet ezt lehetővé teszi. Ebben az esetben vele együtt 21 miniszter lesz.

A megállapodás után is maradtak tisztázandó kérdések, sőt, jelentős feszültségek is keletkeztek. 

A megoldandó problémák egyike a közoktatási miniszteri pozíció betöltése, amelyet a Jés Atid (Jair Lapid) akart magának. Netanjáhu azonban a jelek szerint ragaszkodik hozzá, hogy azt továbbra is a Likudhoz tartozó Gideon Száár töltse be, attól tartva, hogy amennyiben az a világi-ateista Jés Atid irányítása alá kerülne, a milliós ultraortodox közösség igen nagy ellenállásával találná szembe magát. Az izraeli diákok kiemelkedő sikere nemzetközi megmérettetéseken   Netanjáhu szerint amúgy is indokolja a jelenlegi vezetés változatlanul hagyását.

Hétfőn este bizonyosnak tűnt, hogy Jair Lapid pénzügyminiszter lesz, míg Naftali Bennett a Munka- Kereskedelem- és Iparügyi tárcát kapja meg.

A miniszteri állások várható eloszlása elégedetlenséget kelt a Likud belső rangsorában előkelő helyeket elfoglaló, vagyis miniszteri állás-várományos képviselők körében, akiknek a helyét alighanem Lapidék (Jés Atid), illetve Bennették (Hábájit Hájehudi) jelöltjei fogják megkapni.

Néhányuk, mint Miri Regev, Danny Danon és Cipi Hotovely kilátásba helyezték, hogy mellőzésük esetén bojkottálni fogják a 33. kormány felesketési ceremóniáját a Kneszetben. ◙

Hat nappal a kormányalakítási határidő lejárta előtt még nincs megegyezés


Binjamin Netanjáhu miniszterelnök vasárnap este sürgős tárgyalásra hívta a két fő koalíciós partnert. Az órákon át tartó, és a hétfőre virradó éjjeli órákba nyúló megbeszéléseken Netanjáhu (Likud-Béjténu), Jair Lapid (Jés Atid) és Naftali Bennett (Hábájit hájehudi) nem jutott megegyezésre.

A megbeszélésen, amelyre a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciáján került sor, részt vett Avigdor Lieberman, a “Jiszráél Béjténu” párt vezetője is.

A tárgyalások két fő témája a miniszteri tárcák felosztása, illetve a honvédelmi terhek egyenlő megoszlása, vagyis az ultravallásos fiatalok kötelező katonai szolgálata volt.

A megbeszéléseket hétfő délben folytatják. ◙ 

2013. március 10., vasárnap

Nehéz kormánykerék

BIBI. KOMOR ÉS HATÁROZOTT.

Egy vagy két napon belül bemutatkozik az új Netanjáhu-kormány. Sorrend szerint a harmadik. Ben Gurion óta nem volt izraeli politikus, akit harmadszorra választottak meg kormányfőnek.

A leendő Netanjáhu-kabinet azonban egészen másmilyennak ígérkezik, mint bármely előző.

Izraelnek fennállása óta kevés igazán nyugalmas éve volt, de a napokon belül bemutatkozó kormánynak eddig alig tapasztalt problémákkal kell szembenéznie mandátuma elkövetkező évei során: mind a bel-, mind pedig a külpolitikában.

Az előreláthatólag 70 mandátumos többségre támaszkodó kormánynak egy nagyon szigorú, megszorításokkal súlyosbított  költségvetést kell a Kneszet plénuma elé terjesztenie. Elképzelhető a széleskörű tiltakozás, még a koalíción belül is, amit a jóléti, egészségügyi és közoktatási kiadások további lefaragása fog előidézni. A választási ígéretek már akkor illuzórikusak voltak, amikor mikrofonba mondták őket.

A milliós tömeget képviselő ultravallásos zsidó pártok kiszorulása a hatalomból – és a dotációk jórészéből – harsány elégedetlenséget fog előidézni. Az ugyancsak milliós nagyságrendű, és az előbbihez hasonlóan nagycsaládos, zömmel az alacsony jövedelmű néprétegekhez tartozó izraeli arabok szintén sok sérelmet fognak ország-világ elé tárni.

Biztonsági helyzetünk a jelek szerint mélyülő válság elé néz: a palesztin államalapítási követeléseket már az Izrael irányában jóindulatú államok is nagyrészt támogatják, a palesztin lakosság újabb intifádával fenyeget, a Közel-Keleten az utóbbi két esztendőben lejátszódott “arab tavasz” a legagresszívebb elemeket hozta és hozza helyzetbe, az iráni nukleáris fenyegetés egyre konkrétabb, és békés leszerelésére jelenleg semmi esély.

Északi határunkon immár nem csak a libanoni Hezbollah jelent veszélyt, hanem a szétesőben leledző Szíria területén erőre kapó iszlamista fegyveres csoportok is. A biztonságra előirányzott összegeket nem, hogy csökkenteni nem lehet, de növelésükre kell számítani, és ez nem a kormány vétke.

Netanjáhu helyzete a következő kormány élén minden, csak nem irigylésre méltó. Két nagy koalíciós partnere, a hangsúlyosan világi, ateista, polgári-liberális Jáir Lapid és az ő kitartó szövetségese, a nemzeti-vallásos, horgolt kipát viselő, elvben a telepeseket képviselő, amúgy multimilliomos Naftali Bennett mandátum-hozzájárulásaik arányában kívánják majd kivenni részüket a kormányzás munkájából és felelősségéből. Elvégre Jáir Lapid “Jés Atid” és Naftali Bennett “Hábájit hájehudi” pártjának együttesen ugyanúgy 31 mandátuma van, mint amennyi Netanjáhu-Lieberman közös listás Likud-Jiszráél Béjténu pártjának. (Lieberman politikai jövője áprilisban esedékes bírósági tárgyalása ítéletétől függ.)

Hogy immár a hatalomba jutva hogyan fogja megérteni egymást az eddig említett négy, jellemben-szellemben-felfogásban teljesen különböző politikus: Netanjáhu, Lieberman, Lapid és Bennett, és, hogy ezek a különbözőségek miként fognak jelentkezni az állam irányításában – a jövő rejtélye.

Az izraeli belpolitika ismerői két dolgot egybehangzóan állítanak. Az egyik: Netanjáhu még soha nem állt olyan kormány élén, amilyet ennyire nem szeretett volna. A másik: a következő Netanjáhu-kormány a “poszt-Netanjáhu éra”, azaz a Netanjáhu utáni korszak kezdete.  

Feszültség a Golán-határon • Európai zsoldosok az iszlamista felkelők soraiban

Miután szombaton fogvatartóik szabadon bocsátották a Fülöp-szigeti ENSZ-katonákat, akik a Golán-fennsík demilitarizált zónájában garantálták (volna) az 1974-ben Izrael és Szíria között létrejött tűzszünetet, az izraeli határtól néhány méteres távolságban immár az Asszad-rendszer ellen küzdő felkelők fegyveresei vették át a terepet. Az ENSZ-békefenntartók Jordániába távoztak.

A súlyos probléma abban áll, hogy az új szomszédok nem csak az Asszad-rendszer ellen fordítják a fegyvereiket, hanem Izrael ellen is.

Egy video-felvételen magyarázattal is szolgálnak: "Asszad eladta a cionistáknak Golán szent földjét. Asszadék 1974 óta egy puskagolyót sem lőttek ki az ellenség felé. Mi majd bepótoljuk" – hangzik az üzenet.

Izraeli biztonsági szakértők lehetségesnek tartják, hogy az Al Kaidához tartozó, vagy azzal lazább kapcsolatban álló fegyveresek lettek úrrá a határ túlsó, szíriai oldalán, ahol, mint írtuk, a legutóbbi időkig demilitarizált övezet volt – és csend.

A Cáhál, az Izraeli Hadsereg elővigyázatossági lépéseket foganatosított, és korlátozott csapaterősítéseket irányított a Golán fennsík Szíriával határos régiójába. 
*
La Libre Belgique belgiumi újság tudósítása szerint mintegy 70 európai zsoldos vagy önkéntes is harcol a felkelők oldalán. Az Európai Közösség hírügynöksége közölte: sok európai fiatal – vélhetően muzulmán bevándorlók, illetve ezek fiai –, akiket az Al-Kaidával kapcsolatban álló szervezetek toboroznak, a szíriai ellenzék oldalán harcolnak. Visszatérésükkor biztonsági kockázatot jelenthetnek Európa számára. ◙

2013. március 9., szombat

Irán háborúra készülődik

A Fársz iráni hírügynökség jelenti: az Iszlám Köztársaság szárazföldi csapatai március 9-én, szombaton három napos hadgyakorlatba kezdtek az ország nyugati, Irakkal határos térségében.

Az iráni hadsereg-parancsnok közölte, hogy a manőverekben gépesített, páncélos és tüzérségi egységek vesznek részt.

Március 20-án (talán Obama elnök izraeli látogatására időzítve?) egy rakétát lőnek ki az ország középső részéről, és ezután három további rakétát bocsátanak a szárazföldi hadsereg rendelkezésére. 

További részleteket a rakéta-demonstrációról nem közöltek. ◙

2013. március 8., péntek

Obama mindenképpen a körzetbe készül

Barack H. Obama, az Egyesült Államok elnöke március 20 körül mindenképpen Izraelbe látogat, akkor is, ha Izraelnek ekkor még nem lesz új kormánya – közölték az elnök irodájából.

Egy korábbi közlés szerint fenti esetben Obama lemondta volna a látogatást.

Az új Netanjáhu-Lapid-Bennett kormány a jövő hét közepén nagy valószínűséggel bemutatkozik. ◙

Rendőrroham a Templomhegyen

PALESZTIN GYÚJTÓBOMBA ÉG AZ AL AKSZA MECSET ELŐTT

Pénteken teljes készültségben álltak Izrael belbiztonsági erői, várva a pénteki ima után a mecsetekből kiözönlő tömeget, amely a központilag szervezett felbujtás hatására újabb zavargásokat kezdeményezett Jeruzsálem óvárosában, a Templomhegyen.

A köveket és Molotov-koktélokat dobáló tömeget a rendőröknek csak déli fél kettőre sikerült lecsendesíteni.

Több támadó és rendőr, továbbá egy újságíró könnyebb sérüléseket szenvedett.

A megtervezett rendzavarás valószínű indoka az lehet, hogy egy palesztin fiatalember, Muhammad Aszfúr csütörtökön belehalt a két héttel ezelőtt elszenvedett sebesülésébe, amit akkor szerzett, amikor részt vett a katonák elleni támadásban.

Másik valószínű ok a figyelemfelhívás a palesztin-izraeli konfliktusra Obama elnök küszöbön álló látogatása előtt.