Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2017. július 31., hétfő

Tis’á böáv 5777 • Jeruzsálemi emlékezés az időtlenre

A MEGÉPÜLT TEMPLOM JERUZSÁLEMBEN. EGY ELKÉPZELÉS

Hétfő estétől kedd estéig emlékezünk a két jeruzsálemi Templom pusztulására. Két, az ókor különböző időszakaiban állt Szentélyről, amelyet egy-egy, az országra törő nagyhatalom az állami léttel együtt megsemmisített. A két Templom elpusztítása a zsidó hagyomány szerint ugyanarra a napra, Áv hónap 9.-re esett: az elsőt Nebukadnécár babilóniai hadai rombolták le a keresztény időszámítás előtt 587-ben, a másodikat Titusz római légiói, a keresztény időszámítás 70. évében.

(A gyásznap héber elnevezése: tis’á böÁv. A tis’á jelentése kilenc, Áv pedig a zsidó időszámítás ötödik hónapja.)

A modern Izrael zsidó lakossága különbözőképpen viselkedik ezen a napon. (És ezen a ponton idéznem kell a feledhetetlen Popper Pétert, aki elmesélte, hogy egy indiai asramban megmagyarázták neki, mi az, hogy ’vallás’. Vallás az, ahogyan viselkedsz, amikor egyedül vagy.)

A hagyományt követők egész napos böjtöt tartva a zsinagógákban, földön, vagy felfordított székeken ülve mondják az „Éjchá” kezdetű sirámokat.

A zsidóságot nemzeti azonosságként megélő többség böjtölve, bár kevésbé imádkozva emlékezik a minden későbbi „soá”-t megelőlegező vészre.

Mások – köztük amúgy büszke izraeliek – teljesen negligálják az emléknapot. Úgy gondolják, hogy a zsidó állam feltámadt, Jeruzsálem megépült, az országban virágzó városok és községek százaiban él a nép – a gyász és a böjt ideje lejárt.

Ha segítségül hívjuk a logikát, kideríthetjük, hogy utóbbiak nem járnak el helyesen. Jeruzsálem még nem épült meg. Még nem ép. 

A „Jiszráél” nép- és országnév, a „Jehuda” személynév (ebből származik a magyar „zsidó” népnév is), és, persze, Jerusálájim, azaz Jeruzsálem neve mind a héber Szentírásból származik, amelyet minden kultúrnép ismer. Akkor is ismer, ha nem ismeri el (ami az ő baja, nagy baja).

Ennek az Írásnak az alapján voltunk itt, vagyunk itt, leszünk itt, és a bennünket ért katasztrófák is az Írás függvényében értelmezhetők, ha nem is mindig érthetők.

Ugyanez az Írás hagyományozta Izraelre a Templom megépítését, majd az Első Templom lerombolása után hetven évvel a Második megépítését.

És a Második lerombolása után közel 2000 évvel az Írás-tudók vitatkoznak a Harmadik megépítésén. Nem a szükségességén, arról nincs vita. A módján és a lehetőségén.

Mint ismeretes, a Templomhegyen ma, több mint 1300 éve, két muzulmán mecset áll.

A Templomnak a zsidó léthez nélkülözhetetlen voltát a közismerten ateista Herzl Tivadar (1860 – 1904) is felismerte. Lapozzuk csak fel Herzl „Ősújországát”, fantasztikus regényét, amelyben a megvalósult zsidó államot álmodja meg:

Beteljesült az Idő, és a Templom újra állott. Úgy, mint egykor, a történelem kezdetén, ismét az ég felé törtek az ércoszlopok Izrael szentélye előtt. Balról Boáznak hívták, a jobboldalit pedig Jáchinnak. Az előcsarnokban óriási ércoltár emelkedett s a víztartó medencék, amiket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon király dicsőséges napjaiban. A hatalmas csarnokban most ének és lant zendült fel.

A Templom lényegének és feladatának kutatása az elhivatott bölcsek feladata, de a zsidó történelem mindenki számára sejtet lehetséges utat a jövő felé. Jeruzsálem a Templom megépülésével „ép”, teljes, héberül „slémá”, amely szót és fogalmat maga a „Jerusálájim” városnév is feltételez.

Templom a Templomhegyen

A jeruzsálemi Óvárossal kapcsolatban kétféle falról szoktak beszélni.

A külső fal a ma Óvárosként ismert muszlim- zsidó- örmény- keresztény-negyedeket fogja körbe 4 kilométer hosszan. „Dicsőséges” Szulejmán török szultán építtette a 16. században. Ennek a falnak a héber neve: „chomá”.

A közel 1 négyzetkilométer területű Óváros déli hatodán helyezkedik el a Templomhegynek nevezett 18 hektáros térség. Nevével ellentétben nem hegy, hanem lapos tér. Ezen a térségen állt a keresztény időszámítás utáni 70. évig a Heródes által épített monumentális Szentély, a „Bét Hámikdás”. E térség közepén áll több, mint 1300 éve a Sziklamecset (feltételezik, hogy a Szentély helyén), a tér szélén pedig az Aksza-mecset áll (Salamon király palotájának a feltételezett helyén).

A Templomhegyet egy sokkal régebbi fal vette körül, amelyet Heródes korában emeltek. Ennek a falnak a héber neve: „kotel”. Mára csak a nyugati és déli részéből maradtak meg szakaszok.

A kétféle fal az Óváros déli falainál egy néhány száz méteres szakaszon megegyezik; Szulejmán építészei a Heródes-féle „kotel”-falat felhasználták az egész Óvárost körbevevő „chomá” fal építéséhez.

A Templomban nem imádkoztak. A szertartás látványosság volt, mely megrendült áhitatot keltett a félmillió emberben, akik Pészách (az egyiptomi kivonulás), Sávuot (Hetek ünnepe) és Szukot (Sátoros ünnep) alkalmával Jeruzsálembe zarándokoltak. (A ma gyakorolt zsidó vallás ennek az Isten-szolgálatnak a pótléka.)

A zarándok-tömegek befogadására hely kellett. 

Heródes újjáépítette az ő születése előtt fél évezreddel épült Második Templomot, amely a még korábbi, Salamon király által épített Első Templom helyén épült.  Az egész Moriá-hegyet, amely az Even Ha-stijját, a világ alapját jelző sziklát hordta a hátán, laposra gyalultatta és a környéket feltöltette. (A sziklát ma az aranykupolás Sziklamecsetben mutogatják. Innen a mecset neve. Eredeti a szikla? Ki tudja…)

A feltöltés után a sok százezer tonnányi földet meg is kellett tartani. E célból négy grandiózus támfallal (héberül „kotel”) vétette körül a területet: észak, kelet, nyugat és dél felől. A támaszfalak ciklopsz-kövekből épültek és a legalsó sort az alapsziklába vájt vályúkba mélyesztették. Ezeknek a támfalaknak a legnagyobb megmaradt része a Nyugati fal: Hákotél hámáárávi.

Az egyes kövek méretei lenyűgözőek: 12 méter×1,2 méter×4 méteresek; súlyuk meghaladja a hetven tonnát!

A Nyugati fal kétharmadára a muzulmán negyed házai könyökölnek. A szabadon maradt 180 méteres szakasz része az ismert Siratófal: 57 méter széles, 18 méter magas, amelynek látható hét alsó kősora Heródes korából való. A hétből a két legalsót 1967, a Templomhegy bevétele utáni ásatások tárták fel. További tizenkilenc sor a föld alatt van. A föld alatti kősorok egy szelvénye a Fal szélén nyíló boltíves bejárat mögött, a fedett folyosóban, a Fal folytatásában, egy kivilágított aknába lenézve megtekinthető.

A támfalak nemrégen felfedezett legalsó sorai a Templomhegy alapjával érintkeznek. A legfelső sorok a templomhegy szintjének a magasságáig emelkedtek: ez volt az a bizonyos „legyalult”, planírozott sík terület. Ebből a  szintből emelkedett ki a Templom, és az azt körülvevő oszlopcsarnokok – ma pedig a helyén álló Szikla- és Aksza-mecset.

A Templomhegy térsége trapéz alakú volt. Északon szélesebb, 313 méter; délen keskenyebb, 280 méter; hossza nyugaton 485 méter, keleten 470 méter.

Az utolsó előtti fejezet

Mota Gur tábornok „fiai”, az 55.-ös ejtőernyős dandár katonái 1967. június 7-én, kedden reggel 10 óra után foglalták el az Óvárost, benne a Templomhegyet a jordániai légiótól. Röviddel ezután kitűzték az izraeli zászlót a Sziklamecset félholdja mellé, majd a Fal egyik kiemelkedő pontjára.

A mecsetről Mose Dajan honvédelmi miniszter rövid idő múlva levetette a zászlót. A békülékeny és jóhiszemű izraeli vezetés a Templomhegy fölötti védnökséget a zsidóság iránt gonosz szándékú Wakf-nak, a muzulmán hitbizományi testületnek adta át. 

Azóta a hegy gyomrában palesztinok által folytatott úgynevezett „területrendezési munkák” örve alatt a szándékosan megsemmisített, darabokra zúzott két-háromezer éves zsidó eredetű régészeti leleteket a kelet-jeruzsálemi szeméttelepre szállítják. Izraeli régészek vezetésével önkéntes fiatalok ezrei túrják át a szemétdombot, mentve próbálva a nehezen menthetőt.

Palesztin és más muzulmán hangadók naponta ismétlik: a jahud-nak, a zsidónak nincs köze „Palesztinához”, még kevésbé Jeruzsálemhez, ahol – szerintük – soha nem állt zsidó szentély.

Gyakran hangoztatott közhely: a Templomhegy a Közel-Kelet gyújtópontja. Pontosítani kell: a Templomhegy Föld bolygó gyújtópontja.

A Templomhegy és körülötte Jeruzsálem regéje befejező fejezete előtt áll. A történelem – illetve eseményei által a Tér és az Idő Teremtője – elmondja még a magáét. 

A tanulmányhoz felhasználtam 

dr. Jesurun Élijáhu z”l „Jeruzsálem” 
című könyvét

2017. július 30., vasárnap

Elor Azaria, a "lövő katona" ügye: marad a másfél év • A katonai fellebbviteli bíróság helybenhagyta a korábbi ítéletet


Négy és fél órán át tartó tárgyalás és indoklások sora után a katonai fellebbviteli bíróság elutasította Elor Azaria és védőügyvédje fellebbezését és helybenhagyta az emberölés (nem gyilkosság) vádjával idén, február 21-én hozott ítéletet: 18 hónapi letöltendő fegyház.

Elor Azaria két hete leszerelt a hadseregből, azóta házi őrizetben várt az újabb ítéletre.

Mint emlékezetes, az akkor törzsőrmesteri rendfokozatban szolgáló, kitüntetett katona 2016. március 24-én a Hebron város bejáratánál lévő ellenőrző ponthoz érkezve agyonlőtt egy percekkel korábban ártalmatlanná tett palesztin terroristát, aki súlyosan sebesülten a földön feküdt.

A bíróság súlyosbító körülményként vette tekintetbe a katona bajtársának és tisztjének a vallomását, mely szerint Azaria a halálos lövés előtt azt mondta: "megérdemli a halált, mert beleszúrt a bajtársamba".

A bírák elutasították a védelem által felhozott precedenseket, melyek szerint a múltban mind katonák, mind pedig rendőrök több ízben agyonlőttek már ártalmatlanná tett terroristákat, mégsem vonták őket felelősségre.

Azariának azt az indokát sem vették figyelembe, hogy a földön fekvő palesztint megpillantva arra gondolt, hogy robbanóöv lehet a ruhája alatt, amit még sebesülten is képes lehet felrobbantani.

"Ha valakiben ilyen félelem támad, figyelmezteti a körülötte állókat. Azarja azonban nem így tett. Úgy cselekedett, mintha éleslövészeten lett volna: lassan, megfontoltan. Célzott, de előtte szólt a többieknek: ‘mozduljatok odébb!’ – és még arra is volt érkezése, hogy levegye a rohamsisakját. Ez a viselkedés nem egy olyan emberé, aki félelemből cselekszik. Utána beszélgetett a jelenlévőkkel, de semmilyen aggodalomról nem szólt, azután sem, hogy a terrorista holttestét elszállították."

A bírák hozzátették: "Az indokolatlan fegyverhasználat tiltott, erkölcstelen és kártékony. A katonának nem feladata az ítélkezés az ellenség fölött. … Azaria viselkedése nem felel meg annak az erkölcsi színvonalnak, amelyet Izrael Állam és az Izraeli Védelmi Hadsereg képvisel."

Azaria a jövő utáni szerdán kezdi büntetése letöltését.


Avigdor Lieberman honvédelmi miniszter felkérte Elor Azariát és védőit, hogy ne fellebbezzenek tovább, inkább terjesszenek be kegyelmi kérvényt Gadi Eisenkott vezérkari főnökhöz. Eisenkott már este reagált a felkérésre, és kijelentette: amennyiben ilyen kérelem érkezik hozzá, azt komoly megfontolás tárgyává teszi. ◙

2017. július 29., szombat

A hétvége hírei

► Holnap, vasárnap várható a katonai ügyészég döntése Elor Azarja, két hete leszerelt katona ügyében, aki tavaly márciusban Hebronban agyonlőtt egy, már társai által megsebesített arab terroristát. Miután első fokon másfél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélték, az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett.
► Jaffán is tüntettek az arabok… Szombaton hajnalban fegyveres rablás történt a Jefet úton. A kiszálló rendőrség motorkerékpárokon menekülő álarcosokat vett üldözőbe, és amikor azok nem tettek eleget a „megállj” felszólításnak, a rendőrök utánuk lőttek. Az egyik menekülő halálos lövést kapott. Jaffai arabok szombat délután kődobálásos, gumiabroncs-égetős demonstrációba kezdtek.
► Mahmud Abbász – minden negatív… A Palesztin Autonómia 82 éves elnöke szombaton rutinvizsgálaton esett Ramallah-ban, ahol megállapították, hoigy minden vizsgálat negatív, vagyis kedvező eredménnyel zárult. A nemrégiben szív-katéterezési műtéten átesett Abbásznak nincs kijelölt utódja.
► Vasárnaptól ismét melegszik az idő. Hétfőn és kedden súlyos hőterhelés várható.

2017. július 28., péntek

Jeruzsálem, Óváros: feszült várakozás után nyugalom • A határrendőrség továbbra is készültségben marad


Az elmúlt napok, de főképpen a csütörtök délutáni súlyos rendzavarások után Izrael biztonsági erői teljes készenlétben várták a péntek déli muzulmán ima végét Jeruzsálem Óvárosában. 

Amint a múlt héten, ma is csak 50 évnél idősebb férfiakat engedtek be a Templomhegy körzetébe, sőt, az Óváros bejáratánál is szigorú ellenőrzést foganatosítottak.

A hatóságok a délelőtti órákban lezárták az 1. számú autósztráda egyes szakaszait, hogy megállítsák a Területekről Jeruzsálembe igyekvő potenciális zavargókat.


A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió délutáni (14:00) híradása szerint az ima véget ért, és mind a Templomhegyről, mind az alkalmi imahelyekről békésen hazatérnek a hívek. (Az ötven évesnél fiatalabb férfiak tömegei alkalmi imát tartottak az Óváros falain kívül.)

A határrendőrség továbbra is készültségben marad. ◙

2017. július 27., csütörtök

Több ezres őrjöngő tömeg dobált köveket a rendfenntartó erőkre és a Nyugati Fal előtti térségre • A határrendőrök tömegoszlató eszközöket vetettek be • Kritikus fordulópont lehet a pénteki ima

TEMPLOMHEGY: KŐDOBÁLÁS SZELFIZÉSSEL
Kedden a kormány utasításának megfelelően leszerelték a Templomhegy bejáratainál a nyolc nappal korábban felszerelt magnetométeres fémdetektorokat és a belépőket azonosítani képes video-monitorokat is.

A fémdetektorokat azt követően szerelték fel, hogy július 14-én, pénteken reggel hét órakor három izraeli arab  Umm el-Fahem városból gépfegyverrel meggyilkolt két izraeli határrendőrt a jeruzsálemi Óváros Oroszlános kapujánál. A fegyvereket az elkövetől video-felvételekkel bizonyítottan az El Aksza mecsetben kapták kézhez. 

Az izraeli biztonsági intézkedések az utóbbi napokban régen nem látott intenzitású zavargásokat eredményeztek Jeruzsálem Óvárosában és arab-lakta negyedeiben. Csütörtök délután és a koraesti órákban több ezer fanatikus hívő köveket és petárdákat dobált a rendfenntartó erőkre és a Templomhegy alatt fekvő Nyugati Fal térségére, annak ellenére, hogy követeléseik teljesültek és a jeruzsálemi főmufti kijelentette, hogy a konfliktust a maga részéről lezártnak tekinti. 

A határrendőrök tömegoszlató eszközöket vetettek be. Palesztin jelentések 113 sebesültről szólnak.

Az izzó vallási őrület megnyilvánulásaira csak olajat öntöttek a Palesztin Autonómia elnökének, Abu Mázennek a háborgókat dícsérő és bátorító megnyilatkozásai. Közben Törökország elnöke, Erdoğan is hallatta hangját, és felhívta a Földkerekség minden muzulmánját, hogy keljen El Kudsz, azaz az iszlám Jeruzsálem védelmére.

A palesztin tömegek politikai és vallási vezetőinek teljesült legfőbb stratégiai célja: az etnikai-nemzeti jellegű palesztin-izraeli konfliktust sikerült muzulmán-izraeli, sőt, hallgatólagosan muzulmán-zsidó konfliktussá terebélyesíteni. 


Az új, minden eddiginél kockázatosabb szituáció kritikus fordulóponttá lehet a pénteki ima, július 28-án. Az általunk Templomhegynek nevezett magaslaton, amelyet másfél milliárd muzulmán és Izrael-ellenes nem-muzulmán szövetségeseik a Mecsetek Terének neveznek, olyan forrongás veheti kezdetét, amely egyszersmind új, baljós történelmi fordulat kezdetét is jelentheti. ◙

FORRÁS: A KOL JISZRÁÉL, AZ IZRAELI RÁDIÓ HÍREI ÉS INTERNETES HÍRPORTÁLJA

2017. július 24., hétfő

Zsidónak nézte a palesztin arab az izraeli-arabot és megszúrta • Petach Tikva: késelés a suarmásnál


Hétfő délelőtt illegálisan Izraelben tartózkodó 21 éves Kalkilia-i palesztin-arab Petach Tikván belépett a központi autóbuszállomás melletti suarma-falatozóba, és "Allahu Akbar" kiáltással megkéselte az első embert, akit maga előtt látott. 

Áldozata, akit zsidónak nézett, az Arab Háromszögben fekvő Ar'ara községből való 32 éves izraeli arab – a falatozó tulajdonosa szerint Egged-buszsofőr –, aki közepes-súlyos sérüléseket szenvedett.

Ezután a felszolgálónőt vette üldözőbe, aki kirohant a helységből és közeli pizzáshoz menekült.

Itt a támadó emberére talált: a tulajdonos a pizza-sütőlapáttal többször fejbeverte, majd átadta a kiérkező rendőrnek. 

Más beszámolók szerint az elkövető menekülni próbált, és járókelők fogták el.

"Az El Aksza mecset miatt tettem" – mondta kihallgatóinak a rendőrörsön. 

A tettes a közelmúltban büntetve volt terrorcselekményért. "Tévedéséről" később felvilágosították... ◙

Csavarhúzós terror Ammanban – a biztonsági ember lelőtte a 17 éves támadót • Jordániában sem csitulnak az Izrael-ellenes tüntetések • Törökország: félelemben él a zsidó közösség • Trump veje, Jared Kushner oldaná a feszültséget

A CSAVARHÚZÓS TÁMADÓ 17 ÉVES VOLT

A jeruzsálemi Templomhegyen felállított fémdetektorok ellen napok óta tüntetnek mind a palesztin területeken, mind pedig attól keletre, Jordániában.  Az eredetileg beduin hasimita királyság, amely lakosságának több, mint a fele palesztin származású – beleértve a királynét is – 1994 óta diplomáciai kapcsolatban áll Izraellel. A fel-fellángoló tömegtüntetések ennek megszüntetését követelik.

A követség épülete és személyzete ellen több ízben terveztek támadást, amelyet mindezideig sikerült időben meghiúsítani. Vasárnap azonban véres drámára került sor. A követség biztonsági főnök-helyettesének bérelt lakásában egy bútorcsere alatt az egyik szállítómunkás, egy 17 éves fiatalember az izraeli követség egyik jelenlévő biztonsági felelőse háta mögé került, és csavarhúzóval beleszúrt. A könnyebben sebesült megtámadott fegyverét használta és megölte a támadót. Egy eltévedt golyó azonban a lakás tulajdonosát, egy helyi orvost is megsebesítette, aki a kórházban belehalt sérülésébe.

A követségek biztonsági emberei a nemzetközi diplomáciai egyezmények értelmében nem letartóztathatók és nem kihallgathatók a fogadó állam hatóságai által. Ez csak fokozza a már meglévő feszültséget, ami a két szomszédos ország, Izrael és Jordánia között az utóbbi napokban csak súlyosbodott.

Az esemény részletei még nem világosak, a nyomozás folyamatban van.
*
Félelemben él a törökorszégi zsidóság: péntek este és szombaton az isztambuli „Növé Sálom” zsinagóga bejáratát tüntetők állták el feliratos táblákkal, amelyen ez állt: „Ha ti nem engedtek minket a szent helyeinkre, mi sem engedünk titeket a ti szent helyeitekre”. A tüntetők köveket dobáltak a zsinagógára és többen ezt kiabálták: „még visszajövünk!”

Támadás ért egy másik isztambuli zsinagógát is.

Erdogan korábban kijelentette: a törökországi zsidók törökök, bántódás nem érheti őket. Ugyanakkor nem tartotta szükségesnek elítélni a palesztinok által elkövetett jeruzsálemi gyilkosságokat, amelyek szükségessé tették az izraeli biztonsági lépéseket.

A néhány tízezres létszámú zsidó közösség aggodalommal néz a jövő elé.
*
Jared Kushner, aki az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a veje és tanácsadója, telefonbeszélgetést folytatott Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnökkel és Mahmud Abbászszal, a Palesztin Autonómia elnökével az ellentétek elsimítása és a feszültség feloldása érdekében.

2017. július 22., szombat

Chalamis település: működött a kerítés elektronikus riasztója, de nem állították meg a behatolót • Kőzápor és égő gumiabroncsok fogadták a katonákat Kobar faluban, ahonnan a gyilkos elindult • Folytatódnak a zavargások az Óvárosban és Kelet-Jeruzsálemben


Három halottat gyászol az ország.

Az  első nyomozati adatok szerint a Chalamis település kerítésébe szerelt elektronikus riasztó működött amikor a terrorista átugrott rajta, ám a falu fegyveres őrállásához nem jutott el a riasztás.

A Salomon-család új unoka születését ünnepelte a szombati asztalnál, amelyet tizen ültek körül.

A terrorista a vacsora közben lepte meg őket és szurkálni kezdte a jelenlévőket. Elsőként a családfő, a 70 éves Joszéf nagyapa szállt szembe a 19 éves késelővel, de a szúrás végzetes volt. Utána 68 éves feleségét, Továt szúrta meg, aki súlyos sérülésekkel, de túlélte a támadást. Halálos sebet kapott Chájá, a családfő 46 éves lánya és 36 éves fia, Elád.

A kiáltozásokra a szomszédból egy szabadságon lévő katona odafutott, majd felmérve a helyzetet szolgálati fegyverével az ablakon keresztül rálőtt a gyilkosra, akit súlyos sebesüléssel a petach tikvai Beilinson kórházba szállítottak.

A sebesült Tova asszonyt a jeruzsálemi Sááréj Cedek kórházba szállították ahol sürgősségi kezelést követően állapota javult. Felébredése után közölték vele férje, fia és lánya halálhírét.

Elád feleségének volt annyi lélekjelentéte, hogy 5 kisgyerekével bemeneküljön egy oldalsó szobába és onnan riassza a rendőrséget és a helyi őrséget.

Omar el-Abed, a gyilkos indulás előtt Facebook-oldalán végrendelet-félét fogalmazott meg, amit több tízezren “lájkoltak”, a palesztin területekről, Izraelből, Jordániából és máshonnan. A bejegyzés és a gyilkosság elkövetése között egy óra és 40 perc telt el.

A támadásra péntek este fél tíz körül került sor. A gyilkos rövid séta után jutott el falujából a zsidó település határáig. A kerítés előtt vízzel lelocsolta magát, mintegy rituálisan felkészülve a halálra. Szombaton a késő esti órákban a petach tikvai Beilinson kórházból rendőrségi őrizetbe szállították. Kihallgatása folyamatban van.

A hadsereg katonái megjelentek a Ramallah  közelében fekvő Kobar faluban, ahol kőzáporral ás égő gumiabroncsokkal fogadták őket. A katonák megjelölték a házat, ahonnan a gyilkos elindult, hogy a közeli napokban lerombolják.

Omar el-Abed a Hamasz lelkes hive volt, de nem tartozott annak beszervezett tagjai közé.

Szombat este, a nappali forróság enyhülése óta folytatódnak a zavargások Jeruzsálem Óvárosában és arabok-lakta negyedeiben. A rádió esti jelentése szerint tömegek ütköznek meg a rendfenntartókkal: egy palesztin életét vesztette.

Jeruzsálem nyugati részében és az országban általában teljes a nyugalom és a biztonság. ◙

Gyilkosságra gyilkosság • Terrorista ölt Chalamis településen • Három halott áldozat egy családból • A szomszéd az ablakból lőtt rá a 19 éves elkövetőre, aki megsebesült

A MÉSZÁRLÁS UTÁN

Pénteken este palesztin terrorista behatolt a Ramallah közelében lévő Chalamis település egyik házába és késsel rátámadt a szombati vacsoráját fogyasztó családra. Megölte a 70 éves családfőt, annak negyven körüli fiát és lányát, súlyosan megsebesítette feleségét. 

A kiáltozásokra a szomszédból egy szabadságon lévő katona az ablakon keresztül rálőtt a gyilkosra, akit súlyos sebesüléssel a petach tikvai Beilinson kórházba szállítottak. 



Az elkövető, a 19 éves Omar el-Abed a Ramallah közelében fekvő Kobbar faluból, percekkel a gyilkosság előtt a következőket írta Facebook-oldalára: "Szeretem az életet, de mit ér, ha a mi El Aksza mecsetünket bemocskolják, fiataljainkat leölik? Megyek bosszút állni." Bejegyzésére több tízezer méltató reagálás érkezett.

A mészárlásra a pénteki általános palesztin tüntetés-sorozat után került sor, miután a rendőrség, a kormány döntésének megfelelően helyükön hagyta a korábban felállított fémdetektorokat a Templomhegyre vezető bejáratokon. 

A fémdetektorokat azért szerelték fel, hogy megakadályozzák fegyverek és petárdák bevitelét a templomhegyi mecsetekbe, ahonnan múlt pénteken oda becsempészett lőfegyverekkel három izraeli arab Umm el Fahm-ból meggyilkolt két izraeli határrendőrt. 

A fémdetektorok elleni tiltakozásul a pénteki ima a Templomhegyen kívül zajlott, majd az esti órákig dühöngő palesztinok megütköztek a határrendőrséggel. A véres zavargásoknak három palesztin halottja volt.

A családirtás hírének elterjedése óta a palesztin városokban örömünnepeket tartanak, a Hamasz hősként ünnepli a gyilkost.

Mahmud Abbász, a Palesztin Autonómia elnöke pénteken közölte: megszakítja a biztonsági együttműködést Izraellel mindaddig, amíg a fémdetektorok a helyükön maradnak. 

Mint azt a szombaton reggel megejtett vizsgálat kiderítette, az elkövető átugrott a település védőkerítésén, a riasztás működésbe is lépett, ám a gyilkos ekkor már belépett a kerítéshez legközelebbi házba.

A hadsereg szombaton hajnalban körülvette Kobbar falut, ahol a gyilkos családja lakik, fivérét őrizetbe vették, házukat kijelölték lerombolásra. ◙

FORRÁS: A KOL JISZRÁÉL, AZ IZRAELI RÁDIÓ HÍREI ÉS INTERNETES HÍRPORTÁLJA

2017. július 21., péntek

Súlyosbodik a feszültség • Arab fiatalok tömege ütközik meg a határrendőrökkel • Estig három palesztin halott


Miután a pénteki imát a felállított fémdetektorok miatt a Templomhegyen kívül tartották meg, Jeruzsálem Óvárosában és arabok-lakta negyedeiben a délutáni órák óta arab fiatalok tömegei ütköznek meg a kivezényelt határrendőrökkel.

A tömegből köveket, petárdákat és Molotov-koktélokat dobálnak a rendfenntatókra, akik tömegoszlató eszközökkel igyekeznek fenntartani a nyugalmat.

Palesztin jelentések az esti órákig három halottról számolnak be: egy Abu Disz, kettő Abu Tor városrészben. Haláluk pontos körülményei egyelőre nem tisztázottak. 

Négy határrendőr megsebesült.

Súlyos zavargásokról érkeznek hírek a Nyugati Part más városaiból is. 

A rendőrség és a katonaság ezidőszerint ura a helyzetnek. 

FORRÁS: A KOL JISZRÁÉL, AZ IZRAELI RÁDIÓ HÍREI ÉS INTERNETES HÍRPORTÁLJA

A kormány döntott: a fémdetektorok a helyükön maradnak • Teljes rendőri és katonai készültség Jeruzsálem Óvárosában és a Területeken


Hosszas egyeztetések után a kormány péntekre virradóra úgy határozott, hogy az óvárosi Templomhegyre vezető bejáratoknál elhelyezett fémdetektorok a helyükön maradnak. A belépés a mecsetekbe csak az ezeken történő áthaladás után lehetséges.

A fémdetektorokat azt követően helyezték el, hogy múlt pénteken három izraeli-arab terrorista az El Aksza mecsetben kézhez kapott lőfegyverekkel meggyilkolt két rendőrt a Templomhegy közvetlen közelében lévő Oroszlános  kapunál.

A döntés értelmében ezen a pénteken csak 50 éven felüli férfiaknak engedélyezik a belépést a Templomhegyre. Asszonyok számára nincs korlátozás.

Mind a mecsetek vallási ellenőrzését intéző Wakf muzulmán hitbizományi intézmény, mind a Palesztin Autonómia tiltakozását fejezte ki. Az Autonómia az Európai Unióhoz és más nemzetközi szervezetekhez fordult azzal a kéréssel, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre a fémdetektorok eltávolítására.

A tiltakozások és demonstrációk Izrael-ellenes politikai élét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Mekkában, az Iszlám legszentebb helyén fémdetektorok százaival (!) ellenőrzik a zarándokok biztonságát.

A jeruzsálemi mufti ennek ellenére utasította a város muzulmán előljáróit, hogy ne nyissanak meg más mecsetet, és ezen a pénteken minden muzulmán a Templomhegy mecseteiben végezze az imát.

Péntek reggeli arab hírforrások szerint az izraeli rendőrség megállítja az autóbuszokat, amelyek palesztinok tömegeit hoznák Jeruzsálembe más városokból.

A rendőrség és a hadsereg teljes készenlétben áll Jeruzsálem Óvárosában és a palesztin területeken.

Jorám Hálévi, Jeruzsálem körzetének a rendőrparancsnoka utasítást adott a rendőröknek, hogy az imádkozni akarókhoz tisztelettel viszonyuljanak, de az erőszakoskodókkal szemben teljes szigorral lépjenek fel. 

Az izraeli kormány hangsúlyozza: nem érdekelt a Templomhegy státuszának a megváltoztatásában, de az onnan kiinduló terrorakciókat megakadályozza. ◙

2017. július 18., kedd

Kedd van, kétszer jó, a hőhullámban még két napig úszunk • Netanjáhu Budapesten • Elor Azarja, a "lövő katona" mostantól otthon, házi őrizetben • Templomhegy: új biztonsági rend


Kétszer jó - kedd van,"Páámájim-ki-tov", Izrael hőhullámban úszik, még csütörtökig. 

Netanjáhu miniszterelnök budapesti látogatása az izraeli lapokban mínuszos (=sokadik) hír, a tengeralattjáró-ügylet viszont nagyon is "ügy". 

A Templomhegyre a belépés fémdetektoros vizsgálat után, sokan tiltakozásul a bejárat előtt végzik az ájtatosságot. Jordánia, Törökország és a muszlim világ tiltakozik, izraeli-arab Kneszet-képviselők ugyancsak. 

Elor Azarja, a "lövő katona", aki tavaly március 24-én agyonlőtt egy már leküzdött terroristát, leszerelt. Egyelőre házi őrizetben marad, otthonát csak péntek este és szombaton hagyhatja el, a legközelebbi zsinagógába. 


A Makkabián a magyarországi csapat sikeresen szerepel. Csak így tovább ! כֹּה לֶחָי

2017. július 14., péntek

Terror az Óvárosban • Izraeli arabok lövöldöztek az Oroszlános kapunál • Két izraeli határrendőrt megöltek, a három elkövetőt agyonlőtték


Pénteken reggel hét óra után három izraeli arab terrorista Umm el-Fahem városból izraeli határrendőrökre lőtt a jeruzsálemi Óváros Oroszlános kapujánál. Két, 25 év körüli határrendőrt a jeruzsálemi Hadassza kórházba szállítottak, ahol belehaltak sérüléseikbe. Egy mellettük szolgáló egészségügyis könnyebb sérüléseket szenvedett. 

A két hősi halott határrendőr: Ha'il Satawi és Kamil Shnaan
A támadók a Templomhegy felől jöttek, és a támadás után arrafelé is menekültek. A védelmi erők üldözőbe vették őket és valamennyiüket agyonlőtték. Fennáll a súlyos gyanú, hogy a három terrorista az egyik mecsetből kapta kézhez az ott tárolt fegyvereket és onnan indult gyilkolni.


A Kol Jiszráél. az Izraeli Rádió jelentése szerint két terrorista házilagos gyártású Karl Gustav tipusú gépfegyverrel, a harmadik pisztollyal támadott.

A rendőrség minden oldaláról lezárta a Templomhegyet. A mecsetekben elmarad a pénteki ima. ◙

2017. július 11., kedd

Avi Gabbai a Mácháne hácioni párt új főtitkára • Leváltaná Netanjáhut


Hétfőn került sor a Mácháne hácioni párt – a Munkapárt (Ávodá) utódpártja – belső választásának a második fordulójára, miután a múlt héten egyik jelöltnek sem sikerült megszerezni a kellő számú szavazatokat.

Akkor ketten kaptak több szavazatot, mint a pártot addig vezető Jichák Herzog, éspedig Amir Perec és Avi Gabbai.

A második fordulóban a fiatalabb és népszerűbb Gabbai (50) szerezte meg a szavazatok 52 százalékát, aki alig fél éve lépett át a pártba a "Kulánu" pártból. Amir Perecre 47 százalék voksolt. 

Gabbai az eredményhirdetés után kijelentette: legfőbb feladata alternatívát kínálni a választóknak a  Likud-vezette kormánnyal szemben, és a következő Kneszet-választáson legyőzni Binjámin Netanjáhut.

Gabbai Jeruzsálemben született 1967-ben Marokkóból alijázott szülőktől. A hadseregben tisztként szolgált, majd egy közgazdasági és egy államtudományi diploma megszerzése után az izraeli távközlési óriásvállalat, a Bezek vezérigazgatója volt négy éven át. 

A Mácháné hácioni szocialista-cionista középpárt 2014-ben alakult a Munkapárt – a Ben Gurion-alapította történelmi Mápáj párt utódja –, valamint egy Tnuá nevű kis párt és a Zöldek mozgalmának a fúziójából.

Az ellenzéki pártnak a 120 tagú Kneszetben 24 képviselője van. ◙

2017. július 8., szombat

Az Izraeli Védelmi Hadsereg bemutatja: vezető nélküli katonai terepjáró az ellenség hátában


A hadsereg műszaki és logisztikai központjában szakemberek vizsgálják az itt rendszeresített négykerék-meghajtású „Hummer” terepjárók vezető nélküli változatának a megvalósíthatóságát.

A legnehezebb terepen is biztonsággal mozgó járművek a gyalogsági fegyvernemet fogják támogatni. Fedélzeti műszerei és fegyverzete, a telepített kamera és az ezeket vezérlő számítástechnika széles manőverezési lehetőségeket biztosítanak a földi erőknek.

Az önjáró terepjárót egyetlen, biztos fedezékben tartózkodó katona távirányítóval vezetheti, amelynek éjjel is „látó” kamerája pontos képet ad a jármű helyzetéről.

A kommunikációs hatókör most nem több, mint 3 kilométer, amit már a következő években a többszörösére terveznek emelni.

Szeptemberben további kísérletre kerül sor, amelyben ugyanilyen komputeres operációs rendszer már önjáró, automata fegyverszállító teherautókat is képes lesz vezérelni.

A „Pro Robot” fantázianevű teherautó prototipusát mind nyitott, mind zárt  terepen kipróbálták.

A napokban bemutatott kísérleti példányok eddig csak pozitív visszajelzést kaptak.

Mindezek a fejlesztések az ellenséges területen harcoló katonák épségét hivatottak óvni, hiszen az izraeli honvédelmi felfogás szerint inkább százezer sékel vesszen, mint akár egyetlen katona élete vagy épsége. ◙